A NETTÓ 5 MILLIÓ FORINTOT MEGHALADÓ SZERZŐDÉSEK Nyomtat
Írta: CASTRO   
2009 október 09., péntek 08:38

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 15/B. § szerint: 

 15/B. § (1) Az államháztartás pénzeszközei felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő - a nettó ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű - árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések megnevezését (típusát), tárgyát, a szerződést kötő felek nevét, a szerződés értékét, határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartamát, valamint az említett adatok változásait közzé kell tenni a szerződés létrejöttét követő hatvan napon belül. A közzétételről az állami, illetve önkormányzati szerv nevében szerződést kötő személy gondoskodik. A közzététel módjára a 15/A. §-ban foglalt rendelkezések irányadóak. Önkormányzati rendelet a kötelezően közzétételre kerülő szerződések értékhatárát nettó ötmillió forintnál alacsonyabb összegben is meghatározhatja.

 

Szerződő fél

Szerződés tárgya

Szerződés nettó értéke

Szerződés lejárta

1. Építési

 

 

 

 

 

Tomaj 2011 konzorcium            -Lad-Ép Építőipari Kft,- Rextor Építőipari Kft, -Mirhó-Kisfoki Vízgazdálkodási Társulat

Építés kivitelezési vállalkozási szerződés Tomajmonostora belterület bel-, és csapadékvíz rendezése megvalósítása tárgyában

196 101 028 Ft

2012.07.15

2.START

FARAGÓ Bt.

Árubeszerzésre vonatkozó szállítási szerződés Tomajmonostoa Község Önkormányzata együttműködve Abádszalók Város Önkormányzatával a két településen megvalósítandó STARTMUNKA PROGRAM eszközeinek beszerzésére- Mezőgazdasági gépi eszközök beszerzésére

21 751 969 Ft

2012.12.31

 

MALOM-BAU Kft

Árubeszerzésre vonatkozó szállítási szerződés Tomajmonostoa Község Önkormányzata együttműködve Abádszalók Város Önkormányzatával a két településen megvalósítandó STARTMUNKA PROGRAM eszközeinek beszerzésére-Kézi eszközök beszerzésére

19 576 344 Ft

2012.12.31

 

AGROMIX Kft

Árubeszerzésre vonatkozó szállítási szerződés Tomajmonostoa Község Önkormányzata együttműködve Abádszalók Város Önkormányzatával a két településen megvalósítandó STARTMUNKA PROGRAM eszközeinek beszerzésére-Építőanyagok beszerzésére

24 540 182

2012.12.31

3. egyéb

SCIENCE Consulting Kft

KEOP-2011-6.2.0/A pályázat/ Házi komposztálás Tomajmonostorán

5 311 811 Ft

2012.11.30

 

Utoljára frissítve 2012 május 08., kedd 18:27